Anime és minden mi jó~

"Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!"

Kuroko no basuke

 

 

Történet:

Múlt- Volt egy hihetetlenül erős és tehetséges kosárlabda klub akik minden ellenfelüket legyőzték a tehetségükkel és akaraterejükkel. Ez volt a Teiko kosárlabda klub. A klubnak volt egy öt főből álló csapata akik kiemelkedtek a többiek közül. Úgy ismerték őket mint a csodák generációját. Azonban volt még egy hatodik személy is akit a csodák generációjának minden tagja elismerte képességét azonban ez a személy egy felvételen sincs rajta kilétét homály fedi~

Jelen- Történetünk a Seirin középiskolában játszódik iskolakezdéskor. Mint ahogy minden klub a kosárlabda csapat is keresi az új jövevényeket az utódokat. Itt ismerhetjük meg elsős főszereplőinket akik jelentkeznek a csapatba és az idő múlásával megígérik egymásnak hogy Japán legjobb játékosaivá válnak. 

kuroko.no.basket.full.1238820.jpg

 

 

NA szóval a történet maga fiúknak való mivel sporttal foglalkozik de a lányok is nyugodtan megnézhetik hiszen tömérdek mennyiségben található benne sok jóképű és izmos pasas. A történet egész jó bár kicsit sablonos hogy az egyik főszereplő külföldről tért vissza Japánba hogy ő legyen Japán első számú játékosa…de eközben találkozik másik főhősünkkel aki egy csöppet alacsonyabb termetű és ahogy lassacskán kiderül egy egész tehetséges játékos aki a csodák generációjának hatodik tagja. Két főhősünk csatlakozik egy kosárlabda klubhoz és összefognak hogy legyőzzék a csodák generációját és hogy Japán első számú játékosai legyenek. Szóval az égimeszelő és a törpe összefognak ez eddig oké de az elején kicsit bénácskák és sok meccset elveszítenek de nagyon sokat is fejlődnek. Időközben találkoznak az összes tehetséggel akiket le akarnak győzni majd meg is "küzdenek" velük. Ez után kiábrándulnak, hogy mennyire bénák de utána újra összeszedik magukat így további izgalmas mérkőzést láthatunk. Csak pár olyan epizód van ahol nem kosarazás közben izzadnak szereplőink de ennek köszönhetően nem zavarodunk bele a történet leforgásába. A részek egész szórakoztatóak tudnak lenni máskor pedig nagyon izgalmasak. Az opening és az endig nagyon ott van jól eltalálták az animéhez. A szereplők színesek és egyediek. Ez egy kétévados sorozat ami remélhetőleg folytatódni fog.(REMÉLHETŐLEG TEHÁT CSAK REMÉLNI TUDJUK HOGY FOLYTATJÁK) Csak ajánlani tudom Vigyor

Szereplők:

Kuroko tetsuya : a titokzatos hatodik személy aki kiváló passzaival segíti a csapat győzelméttetsuyakuroko.png

Kagami Taiga: Ő az aki le akarja győzni a csodák generációját és japán legjobbjává akar válni( sose fogom megérteni mért van két szemöldöke:D)

kagami_and_aomine_before_the_match.png

 

A csodák generációja:

 Kise ryouta: kise-ryouta-kuroko-no-basuke-34210826-1012-575.png

Aomine Daiki:

12.png

 

Shintaro Midorima:

newpicture10.jpg

Murasakibara Atshusi:

kuroko-no-basket-ova-murasakibara-and-kise.jpg

 

Akashi Seijuro:

images5.jpg

 

minitokyo.kuroko.no.basket.614267.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 2
Heti: 6
Havi: 8
Össz.: 14 494

Látogatottság növelés
Oldal: Kuroko no basuke
Anime és minden mi jó~ - © 2008 - 2024 - youareamazing.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »